„A tudás hatalom.”
Fontos számunkra, hogy aktuálisan és valamennyi – településünk kulturális dinamikája szempontjából fontos – információ alapos megismerésével dolgozzunk. Hiteles és hasznos tájékoztatási csatornát kívánunk tehát képezni a Gégény iránt érdeklődők irányába és azt a mindenkori érvényes tudáskinccsel igyekszünk megtölteni. Folyamatosan nyomon követjük a községünk kulturális frissessége szempontjából legaktuálisabb lehetőségeket, felületeket, trendeket és települési marketing lehetőségeket, törvényi és szakmai elismerési irányokat is. Így kerültünk kapcsolatba e projekt ötletét hozzánk elhozó és sikeres Hung-2018 és Hung-2022 pályázatainkat megíró, megnyerő és szakmai anyagait összeállító, pályázatunkat koordináló szakemberrel, Kocsi Erikával, aki a pár évvel ezelőtt megnyitotta az akkori település figyelmét a hungarikumtörvény fontosságára. Örömünkre szolgál, hogy a kisvárdai születésű szakember ébren tarja a mi érdeklődésünket is, tudásával, tapasztalataival segíti a mi munkánkat is. Tájékoztat minket az új eredményekről és lehetőségekről. Úgy gondoljuk mi is, hogy a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, azaz a hungarikum törvény – és benne az immár 11. éve gyarapodó, törvényileg azonosított nemzeti értékkincs – a mi településünk világa szempontjából is érdekes és szó szerint értékes. Ezért döntöttünk úgy, hogy községünk települési marketingje és kulturális élete tekintetében is hasznos lehet, ha bekapcsolódunk a nemzeti értékmozgalomba a Hung-2022 pályázatban is, amelyről részletesebben itt olvashat:
„Nemzeti értékeinkkel a magyarság „szép arcának”megmutatása a cél, hogy ezáltal is növeljük önbecsülésünket és erősítsük önmagunkban és a nagyvilágban is a nemzetünkről alkotott valódi képet. A magyar nemzeti érték egy megalkuvás nélküli minőség, az a bizonyos „magyar geniusból fakadó erő”, amelyet már világszinten is ismernek és elismernek.”
Kocsi Erika
A magyar nemzeti értékmozgalom kapcsán is egy rövid tájékoztatóval szeretnénk gazdagítani az Ön ismereteit. A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény szabályozza a folyamatot.
Ez – jelen projektelem megszületésének évében, 2023-ban immár 11 esztendős múlttal büszkélkedő - hungarikumtörvény 8 szakterületi kategóriában teszi lehetővé a nemzeti értékeink azonosítását, besorolását a hungarikum-piramis szintjeire, amelyek az alábbiak:
1. Agrár- és élelmiszergazdaság: az agrárium szellemi és tárgyi termékei az erdészet, halászat, vadászat, az élelmiszerek és állategészségügy területén fontos szerepet játszó értékek tartozhatnak ide.
2. Egészség és életmód: a tudományos és népi gyógyászat, valamint megelőzés, természetgyógyászat szellemi és tárgyi termékeinek nemzeti értékkategóriája.
3. Épített környezet: a környezettudatos építési munka eredményeként létrehozott, elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgáló épületek és azok szellemi termékei kerülhetnek be ide.
4. Ipari és műszaki megoldások: az ipari termelés – beleértve a kézműipart, kézművességet is – szellemi termékei és tárgyi javai sorolhatók be e kategóriába.
5. Kulturális örökség: a kulturális örökség szellemi és tárgyi javai tartoznak ide, s jelenleg ez a legtöbb nemzeti értéket magába foglaló értékkategória.
6. Sport: a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység értékei kerülhetnek be ide.
7. Természeti környezet: az ember természetes környezetének tárgyi elemei, valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek sorolhatók ide.
8. Turizmus és Vendéglátás: a turizmus és a vendéglátás szellemi eredményei és termékei tartozhatnak ide. Valamennyi értéknél figyelembe kell venni azt a szempontot, hogy nemzetiséghez kapcsolódó értékek-e, amely az adott nemzetiség identitásához kötődő jelen, vagy múltbeli nyelvi, folklór, öntevékeny, illetve hivatásos előadó-művészeti, hitéleti, alkotóművészeti hagyományai összességének, valamint nemzetiség által épített és tárgyi örökségnek a kincseit jelenti.
Forrás és további információ: www.hungarikum.hu A helyi értékmozgalomba való bekapcsolódás menetéről és a benne rejlő egyéb lehetőségekről az alábbi oldalon is tájékozódhat: www.hungaroptimum.com
„Minden hungarikum nemzeti érték, de nem minden nemzeti érték hungarikum.”
A magyar nemzeti értékmozgalom egy alulról felfelé építkező és bővülő, piramis-szerű tagozódásban működik. A 8 szakterületi kategórián belül van lehetőség egy-egy értéket – a törvény által meghatározott javaslattételi tanulmány alapján – besorolni az adott szintre, ha olyan jellegű értékről van szó, akár magasabb kategóriába is. Annak tekintetében, hogy mi és hogyan válhat nemzeti értékké és mely szintig juthat fel, az Agrárminisztérium Hungarikumok Főosztályának hivatalos weboldalán tudnak tájékozódni az érdeklődők:
www.hungarikum.hu
- Hungarikummá kizárólag olyan kiemelkedő nemzeti érték nyilvánítható, amely előzőleg már felvételt nyert a Magyar Értéktárba.
- Kiemelkedő nemzeti érték Magyar Értéktárba való felvételét pedig az kezdeményezheti, akinek javaslata a megyei értéktárba, külhoni nemzetrész értéktárba, vagy az ágazati értéktárba már bekerült.
- Nemzeti érték a megyei, vagy külhoni nemzetrész értéktárba kizárólag akkor kerülhet be, ha a települési vagy tájegységi, illetve külhoni települési vagy tájegységi értéktárba korábban már felvételt nyert.
Ezt az alulról történő építkezést nevezzük a nemzeti értékpiramis rendszerének, amelyet közismert nevén a hungarikum-piramis szemléletesen reprezentál.