Gégény Község Önkormányzata 2016-ban kapcsolódott be a magyar nemzeti értékmozgalomba Zakor Ildikó polgármester asszony és Balázsné Keller Olga jegyző asszony nyitottságnak köszönhetően. A településvezetés hagyományéltető együttműködésére volt szükség a falu nemzeti értékmozgalomba történő bekapcsolásához. Szerencsére a gégényi községvezetés már a kezdetektől pozitív együttműködéssel fogadta a szabolcsi értékek felkutatásában és azonosításában tapasztalt, jelen weboldal megszületését is lehetővé tévő sikeres pályázatot is megíró és koordináló, gégényi gyökerű Kocsi Erika kisvárdai író, történész, hungarikum projektmenedzser megkeresését. Az ebből a szakmai partnerségből kinövő együttműködés megkoronázása volt a Gégényi Települési Értéktár megszületése is 2016-ban.
Az akkor felálló Gégényi Települési Értéktár Bizottság a szakértő javaslatára besorolta, azaz helyi, ezáltal nemzeti értékké nyilvánította a település hungarikumtörvény szerinti első négy értékét. Ezzel bekapcsolták Gégény Községet is a magyar nemzeti értékmentés áramába, azaz a weboldalunk megszületésekor, 2023-ban immár 11 esztendős magyar nemzeti értékmozgalomba.
Megszületett tehát a Gégényi Települési Értéktár és a Gégényi Települési Értéktár Bizottság hivatalos határozattal besorolta a legelső négy helyi értéket, amelyek ezáltal nemzeti értéknek számítanak a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, azaz a hungarikumtörvény értelmében.
Az alábbi négy helyi érték található most a Gégényi Települési Értéktárban, de természetesen tovább gyarapodik a jövőben a helyi kincsek tára. A Gégényi Települési Értéktár Bizottság 2016. szeptember 12-i ülésén, négy értéket vett fel a helyi értékek közé:
Az 1/2016.(IX.12.) határozattal: Gégény szülötte, Szilágyi László 1956-os mártír emlékezete.
A 2/2016.(IX.12.) határozattal: A több száz éves múltra visszatekintő, különleges gégényi kézimunka népi hagyományőrző kultusza.
A 3/2016.(IX.12.) határozattal: Gégény, idén 113 éves Református Temploma.
A 4/2016.(IX.12.) határozattal: A híres „szabolcsi töltött káposzta”.
Az első három helyi érték, mint a kulturális örökség, a negyedik helyi érték, mint turizmus-vendéglátás örökség került felvételre.
Gégény Község Önkormányzata és Települési Értéktár Bizottsága kéri a lakosságot, hogy ha birtokolnak vagy tudomásuk van olyan helyi értékről (pl.: tipikus magyar étel, népszokás, természeti kincs, kulturális örökség, egészséggel kapcsolatos megoldás, ipar vagy műszaki találmány, építészeti alkotás, turisztikai vagy sporttal kapcsolatos érték stb.), amely értéktári figyelemre méltó lehet, azt jelezzék, tegyenek javaslatot annak Gégényi Települési Értéktárba történő felvételére. Ehhez segítséget az alábbi oldalakon találnak az érdeklődők:

www.hungarikum.hu

www.hungaroptimum.com

A település hivatalos weboldalán külön menüpont tájékoztatja a Gégényi Települési Értéktárról a kedves érdeklődőket már 2016 óta:

http://gegeny.hu/helyi-ertektar.php